Légfűtéses kandallókbetétek és kályhák / árak

Ezek a készülékek, mint a nevükben is benne van, a levegőt fűtik. Ennek előnye, hogy egy külső körülményektől teljesen független fűtési lehetőség jelenik meg lakásunkban, amellyel akár több napon keresztül is temperálni tudunk néhány helységet. (pl. áramszünet esetén)

Igazi üzemmódként a kiegészítő fűtés jöhet szóba, hiszen ügyesen használva ezeket a kandallókat, az éves fűtésszámla 30-40%-a is megspórolható.

Amennyiben már a lakás tervezésekor kandallókkal foglalkozó szakember segítségét kérjük, sok kellemetlenségnek mehetünk elébe. Fontos, hogy a piacon lévő jó pár száz készüléktípusból a mi igényeinket leginkább kielégítőt válasszuk, amelynek használata naponta örömet lop a család életébe. A nem megfelelő választás örökös bosszúságot jelenthet, hiszen egyikünk sem füst és koromszagra, átláthatatlan üvegfelületre, elviselhetetlen hőségre, vagy éppen hidegre vágyik, amikor leendő kandallójáról álmodozik.

Mivel a választék zavarba ejtően nagy, megtalálható a hihetetlenül olcsó és zavarba ejtően rossz minőségtől az elképesztően drága és profi készülékekig minden, okvetlenül kérjük olyan szakkereskedés, vagy szakember segítségét, aki elérhető marad számunkra akár évek múltán is, hiszen ezek a készülékek, mint minden szilárdtüzelésű berendezés, rendszeres karbantartást igényelnek.

Légfűtéses kandallónk körbeépítését ne végezzük házilag, ugyanis ezeknél a berendezéseknél a fűtés hatékonysága, illetve a készülék állagmegóvása az építmény helyes méretezésétől függ, tehát elképzelhető, hogy anyagilag is jobban járunk, ha kandalló-építő szakemberre bízzuk az építést. Az Ő segítségével már a megfelelő tűztér kiválasztásánál komoly összegeket takaríthatunk meg, nem beszélve a későbbi, üzemeltetési költségekről.

 

 (A kép csak illusztráció)

 Az oldal fejlesztés alatt van. Kérjük érdeklődjön elérhetőségeinken!

A légfűtéses kandallókályhák és kandallóbetétek

A kandallók ideális megoldást jelentenek azok számára akik nem szeretnének épített kandallót a lakásukba. Ezek a berendezések mind a kompakt, mind az exkluzív nagy kivitelben kaphatóak, a fűteni kívánt helység igényének megfelelően. Névleges teljesítményük széles skálán mozog, 7-15 kW-ig.       Választékunkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az minden igénynek eleget tegyen. Megtalálhatók az egészen olcsó, egyszerű készülékek, valamint az exkluzív csúcsmodellek is. Egyes típusaink szürke, más típusaink fekete színben kaphatók, a díszítő elemek réz illetve inox kivitelben készülnek.


Légfűtéses beépíthető kandallóbetétek

Beépíthető kandallóbetétek "MARTIN" / Árak - KLIKK IDE  (PowerPoint file)
Beépíthető kandallóbetétek "MIRA" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)
Beépíthető kandallóbetétek "Edil" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)
Beépíthető kandallóbetétek "Firebox" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)

 

Légfűtéses kandallókályhák

Kandallókályhák "MARTIN" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)
Kandallókályhák "MIRA" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)
Kandallókályhák "Edil" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)

Pellet tüzelésű kandallókályha "P-Edil" / Árak - KLIKK IDE (PowerPoint file)

Ha az Ön gépén nincs megfelelő szoftver, PowerPoint alkalmazás megnyitása innen-
INNEN TUDJA LETÖLTENI AZ INGYENES SZOFTVERT .

 

 

 

 Központi fűtésre köthető kandallók                  Vissza a Vegyestüzelésű kazánok menübe

  

 

Baranya-Solar Kft - Pécs - Jókai u. 30.

Napenergia hasznosítás: Minden ami megújuló energia,
Napkollektor, Napelem, Hőszivattyú, Pellet kazán, Faelgázosító kazán, Falfűtés-hűtés, Szigeteléstechnika, Hővisszanyerős szellőztető